Category Archives: munkahelyi baleset

Munkahelyi baleset kártérítése

Képernyőfotó 2015-06-11 - 19.24.27Munkahelyi balesetről sajnos szinte naponta hallani, azonban arról, hogy utána történt-e bármiféle baleseti kártérítési igény benyújtása már hallgatnak. Véleményem szerint ez nem furcsa, hiszen a legritkább esetben történik bármilyen lépés a felépülés után kártérítés benyújtására, hiszen sokan úgy gondolják, hogy a betegségük és felépülésük idejére kapott táppénz kimeríti minden lehetőségüket. Ez azonban tévedés. Régi munkahelyemen történt eset alapján tudom, hogy akár több milliós baleseti kártérítést is lehet kapni, ha bebizonyosodik a munkahelyi baleset. Imre bácsi sem akart foglalkozni a dologgal, pedig neki maradandó egészségkárosodása lett, lebénult. Munkahelyi balesete után főnöke még meglátogatta egyszer a kórházba, majd eltűnt és többet vissza sem ment. Felépülése után kezdett el foglalkozni a lehetőségekkel, hiszen dolgozni attól a naptól nem tudott. Ekkor hozta össze a sors a Baleseti-kártérítés weboldal szakembereivel, akik kézbe vették az ügyet és komoly baleseti kártérítést harcoltak ki.