Tanácsok a diákmunka választáshoz

környezetvédelmi asszisztens

környezetvédelmi asszisztens

Ha tehetjük, már most igyekezzünk olyan nyári munkát választani, ami kapcsolódik a tanulmányainkhoz, vagy olyat, amelynek segítségével olyan készségeket sajátíthatunk el, amiket később kamatoztatni tudunk. Hiszen pályakezdőként az is fontos lesz, hogy mit írhatunk be az első hivatalos önéletrajzunkba. Nem ugyanaz az elvárás egy multinacionális cégnél, ahová gyakornoki pozícióra jelentkezünk, mint a helyi kiskereskedésben, ahol az árufeltöltői munkát pályázzuk meg. Igazítsuk az adott szituációhoz a bemutatkozásunkat és készüljünk fel rá, hogy az első benyomás a lehető legjobb legyen. Azokat a tulajdonságokat kell kihangsúlyoznunk, amik jól jönnek majd a munka elvégzésénél. A megjelenésünkre vonatkozó alapszabályok nemcsak az irodai munkában, de a leglazább munkakörnyezetben is érvényesülnek. A legfontosabb a tiszta és ápolt külső, viseletünkkel kerüljük a végleteket. A kötetlenebb helyeken a fiúk hosszú, könnyű anyagból készült szövetnadrágot viselhetnek, cipőjük lehet utcai lábbeli. A lányok választhatnak egy visszafogott ruhát vagy szoknyát, fontos azonban, hogy a feltűnő minták, feliratok kerülendőek. A szoknya pedig minden esetben érjen a térd alá. Keress számodra is megfelelő diákmunkát a muisz.hu weboldalon!

Leave a Reply