Kft alapítás, a létesítő okirat

Kft alapítás feltételei

Kft alapítás feltételei

Kft alapításkor az alapító személyek létesítő okiratban, azaz szerződésben, illetve egyszemélyes kft esetében – mert ilyen is van – alapító okiratban szabadon rendelkezhetnek, a szervezeti és működési szabályokat maguk állapítják meg. A gazdasági társaság alapítását a létesítő okirat közjegyzői okiratba foglalásától, illetve ügyvédi vagy kamarai jogtanácsosi ellenjegyzésétől számított harminc napon belül kell bejelenteni. Ha a kft alapítás hatósági engedélyhez kötött, akkor pedig az engedély kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell benyújtani. Kft alapításkor a létesítő okiratot közjegyzői okiratba vagy ügyvéd, illetve valamelyik alapító kamarai jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Mivel ezek hivatalos iratok, így ajánlott olyan személlyel elvégeztetni, aki már hosszú évek óta ilyennel foglalkozik. A topcegalapitas.eu oldalon található vállalkozás kedvező feltételekkel vállalja a szükséges dokumentumok elkészítését, illetve azok hatóságokhoz való eljuttatását.

Leave a Reply